Bemutatkozás

Cukrászdánk története

    A vecsési  Hanyecz  cukrászda története 1975-re nyúlik vissza. Mivel Erzsike lányunk cukrász szeretett volna lenni, így  az Ecseri  úti Gundel  Károly Vendéglátó Szakképző Iskolában kezdte meg tanulmányait. Szakmai gyakorlatát a Gerbeaud cukrászdában töltötte. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után is itt maradt. A későbbiekben Pataki János érdi cukrászdájában leste el a mesterség további fogásait a segítőkész mestertől.


    1981-ben úgy döntöttünk, hogy családi vállalkozásban cukrászdát építünk. Az engedélyek megszerzése után megkezdtük az  építkezést, melyet a család végzett.
    1983 telén a belső burkolások is elkészültek. Kora tavasszal megkezdtük a szükséges cukrász-felszerelések beszerzését. Ebben az évben sikeres mestervizsgát tett Erzsébet.
    1984. április 25.-én megkaptuk a használatba vételi, majd az ipari- és telepengedélyt.
    1984. június 1-jén megnyitottuk cukrászdánkat, melyet  Karamell névre kereszteltünk.

  

1986. augusztus 9.-én férjhez ment Erzsébet lányunk Mitku Zoltán cukrászmesterhez, ezáltal cukrászdánk is erősödött. A következő években fokozatos fejlődésen ment át cukrászdánk, melynek következtében olasz gépekre cseréltük le régi gépeinket, ill. egy 35 nm-s  kert-helyiséggel bővítettük.